Első útján felborította az autót a tanulóvezető

Egy ilyen kezdet után nem lenne csoda, ha soha többé nem akarna volán mögé ülni.

Korábban a témában:

Nem sokszor fordul elő, hogy egy autóbalesetről széles mosollyal az arcán tud beszámolni egy televíziós híradó tudósítója, de ez egyike a ritka eseteknek. A könnyed hangvétel leginkább annak köszönhető, hogy senki sem sérült meg. És persze annak, hogy az autót felborító tinédzser lánynak a legeslegelső vezetési óráján sikerült a tetőre borítani a járművet.

Az eset a Massachusettsi Waltham városában történt, és a helyi rendőrségnek köszönhető, hogy már az egész Egyesült Államok – és a világ – nevethet a volán mögött ült, és legnagyobb szerencséjére meg nem nevezett tinédzser lányon. A tetőn fekvő autóról készült képet ugyanis a rendőrök hozták nyilvánosságra Twitter-oldalukon, azzal a szöveggel: “Az első vezetési lecke nem sikerült valami jól.”

Felborult tanulóvezető (felborult kocsi, tanulóvezető, )
Az első órán borította fejre az autót a tanulóvezető
Fotó:

Szerencsére sem a lány, sem pedig az oktató nem szenvedett komoly sérüléseket. Egészen pontosan “nagyon könnyű sérülésekkel” megúszták, amikor az autó a csendes kis utcán nekiment egy kerítésnek, majd egy fának csapódva megfordulva állt meg egy zebrán.

Az esettel kapcsolatban a Boston.com felhívta a figyelmet a Reddit egyik fórumára, ahol tanulóvezetők hatalmas hibáit sorolják fel. Mi most csak kettőt emelnénk ki a sok közül. Azt a tanulóvezetőt, aki vizsga közben két macskát gázolt halálra, valamint azt, aki szó szerint vette a “körforgalomon menjen egyenes át” utasítást, és keresztülgázolt a körforgalom közepén lévő virágágyáson.

Önök tudnak valamit hasonló tanulóvezetői hibáról? Osszák meg a kommentekben!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.