Közélet

Az utcán vágta ki áldozata szívét, majd evett belőle (18+)

Horrorfilmbe illő vége lett két férfi utcai verekedésének, amit több járókelő is végignézett.

A véres jelenet szerda délelőtt történt a kínai Suizhou városában, egy forgalmas utcaszakaszon, ahol tucatnyi ember nézte végig a gyilkosságot, ami a szemtanúk elmondása szerint egy tál ételen kialakult vita indított el. A kínai sajtóban megjelent rövid beszámolókból az nem derült ki, hogy a gyilkos és áldozata ismerte-e egymást.


A tál étel, ami a beszámoló szerint a horrorfilmbe illő gyilkosságot kiváltó oka volt
Fotó: Weibo

Csak annyit lehet tudni, hogy a vita késelésbe torkolló verekedéssé fajult a két középkorú férfi között. A gyilkosságot elkövető férfi elvágta áldozata torkát, majd felnyitotta mellkasát és kitépte a szívét. Mindezt úgy, hogy már egy kisebbfajta tömeg gyűlt köré, akik közül senki sem mert közbelépni.


Tucatnyian nézték végig a gyilkosságot, de senki sem mert közbelépni
Fotó:Weibo

Szemtanúk elmondása szerint a brutális gyilkosság után a férfi nem menekült el, hanem ott maradt a helyszínen, fel alá sétálgatott, majd a kivágott szívvel a kezében leült, és még bele is harapott a testrészbe. A rendőrség 40 perccel később érkezett ki, és letartóztatták az elkövetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik