Közélet

Nem fogadott be a hullaház egy halottat, mert túlsúlyos volt

A kétszáz kilogrammos holttestet az autóban kellett hagynia egy teljes éjszakára egy temetkezési vállalkozónak.

Az ausztráliai nő kénytelen volt hazavinni a holttestet, és három tank benzint elfogyasztania, hogy a maxra állított légkondi mellett az autójában tárolja egész éjszaka az elhunytat, miután Port Hedland kórházának hullaháza nem volt hajlandó befogadni. Azzal az indokkal, hogy a kétszáz kilós test nem fér el náluk – jelentette az ausztrál sajtó.

Joanne Cummings szerint azonban nem igaz, hogy nincsen elég hely. A nő kijelentette: akár egy bébielefántot is be lehetne vinni a hullaház hűtőkamrájában, és az még az ajtón is átférne. Állítása szerint egy éve is hasonló problémába ütközött, amikor egy 250 kilós holttesttel érkezett a kórházba. Akkor társával együtt beruháztak egy szerkezetre, amivel a túlsúlyos testeket is mozgatni lehet, amit a kórházban tároltak. Onnan azonban a gép “szép lassan kiszorult” és kénytelenek voltak elvinni onnan.

A kórház közlése szerint a hullaházban legfeljebb 150 kilogrammos holttestek tárolására van lehetőség, de az eset után kijelentették, hogy megpróbálnak olyan fejlesztéseket végrehajtani, hogy akár egy 300 kilogrammos ember holttestét is el tudják tárolni. A helyi egészségügyi hatóság vezetője pedig elmondta: Cummings temetkezési vállalkozásának nincsen saját hűtője a holttestek tárolására a városban, és a kórház ingyen vállalta, hogy segítséget nyújtanak a temetésre váró testek elhelyezésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik