Közélet

Megölték a szülőket, és a nyugdíjukból élt a pár 15 éven át

A brit házaspár 100 millió forintnak megfelelő összeget zsebelt be 15 éven keresztül a nő szüleinek meggyilkolás után, de a férfi költséges hobbija miatt ez sem volt elég.

Korábban a témában:

A notthinghami bíróság által pénteken bűnösnek nyilvánított Susan és Christopher Edwardst életfogytiglani fenyegeti, amikor a jövő héten kiszabják büntetésüket.

Elásták a holttesteket

Az ítéletet kihirdetve a bíró nem győzte hangsúlyozni azt a hidegvért, amellyel az eladósodott pár 1998 májusában egy második világháborús revolverrel merő kapzsiságból lemészárolta a nő 85 éves apját és 63 éves anyját, majd a holttesteket elásták a ház kertjében.

A bűncselekmény után a pár kiürítette Susan szüleinek bankszámláit, 15 éven át felvették azok nyugdíját és egyéb járandóságát, végül a házat is pénzzé tették a kertben elföldelt hullákkal együtt.

Emléktárgyakat gyűjtött Frank Sinatrától

A rendőrség szerint a ma az ötvenes éveik közepén járó pár összesen negyedmillió font – csaknem százmillió forint – bevételt zsebelt be a gyilkosság eredményeként.

Ezt a pénzt is hamar felélték azonban, egyebek közt azért, mert a filmsztárok iránti rajongásból nagy összegeket költöttek olyan hírességek emléktárgyaira, mint Gary Cooper vagy Frank Sinatra.

A pár 2013-ban Franciaországba szökött az esetleges lebukás elől, de ott újra annyira eladósodtak, hogy a pénzért kuncsorgó férj végül bevallotta a gyilkosságot saját édesanyjának, aki értesítette a rendőrséget.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.