Közélet

Halálra vertek nemi erőszakért egy férfit Németországban

A német-francia határnál önbíráskodó négy gyilkost még éjjel elfogták.

Németországban őrizetbe vettek négy férfit, akik a hatóságok gyanúja szerint agyonvertek egy férfit, mert azt gondolták róla, hogy megerőszakolt egy nőt.

Francia mentősök próbálták megmenteni

A gyanúsítottak a megerőszakolt nő rokonai, illetve ismerősei – közölte csütörtökön a Baden-Württemberg tartományi rendőrség.

Az eset a német-francia határon történt, a Neuenburgnál fekvő határátkelőnél egy parkolóban, szerda esete.

A helyszínre francia mentők érkeztek ki először, megpróbálták újraéleszteni az áldozatot, de már nem tudták megmenteni.

Letartóztatási parancs volt érvényben az áldozat ellen

A tartományi bűnügyi rendőrség nyomozói még éjjel őrizetbe vették a brutális önbíráskodással gyanúsított négy férfit.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a feltételezett elkövetők véletlenül találkoztak az áldozattal, vagy keresték és megtalálták, és az is megállapításra vár még, hogy a gyanúsítottak közül ki vett részt közvetlenül az emberölésben.

A 27 éves áldozat ellen letartóztatási parancs volt érvényben, a hatóságok azzal gyanúsították, hogy egy héttel korábban megerőszakolt egy fiatal nőt a Neuenburggal szomszédos Müllheimben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik