Közélet

Nem ébredt fel erőszak közben a leszbikus katona

Két és fél évet kapott egy angol tiszt, aki megerőszakolt egy katonanőt, de szolgálati teljesítménye miatt csak fél évet kell ebből leülnie – írja a Bors.

A főtörzsőrmester egy átmulatott éjszaka után egy ágyban kötött ki egy vele együtt szolgáló leszbikus nővel és annak partnerével, de azok nem akartak tőle semmit. Így megvárta, míg elalszanak és megerőszakolta a katonanőt, aki nem ébredt fel erőszak közben, csak reggel szembesült a történtekkel.

Azonnal feljelentést tett, a főtörzsőrmestert pedig gyors eljárásban elítélték. A brit joggyakorlat alapján a Bors szerint akár életfogytiglant is kaphatott volna, de szolgálati teljesítménye miatt csak fél évet kell letöltenie. A megerőszakolt nőt ez felháborítja. A történtek óta pszichiátriai kezelésre szorul és többször végezni is akart magával, bizalma megrendült az emberekben.

A szexuális erőszak és a hadsereg

A szexuális erőszak a hatalomról szól, semmi köze a vonzódáshoz – nem véletlen, hogy a háborúkban mindig beszámolnak erőszaktevésről, sőt olyan felfogás is létezik, hogy az erőszaktétel egy külön fegyvernem. A hadseregben a hatalom igen fontos szerepet játszik – a parancsok, hierarchia elengedhetetlenek a sereg működéséhez.

Talán ezért sem olyan meglepő, hogy az brit seregben 2010 és 2013 között 200 különböző súlyú szexuális bűntényről érkezett beszámoló, ezek közül 75 volt nemi erőszak (amikor az egyik fél akarata és beleegyezése ellenére történik szexuális aktus). De a Munkáspárt egyik képviselője szerint ez csak a jéghegy csúcsa lehet, rengeteg eset marad bejelentetlen és így rejtve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik