Közélet

Bekamerázzák a NAV pénzügyőreit

Ruhára helyezhető és járművekbe építhető kamerákat vásárolt nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amellyel a bizonyítást segíthetik és a korrupciót leplezhetik le – írja a Magyar Nemzet.

Az új képrögzítő készülékek egy részét a hivatal járműveibe építették be, más darabokat a vizsgálatokat végző hatósági emberek az egyenruhájukra erősíthetik fel. „A kisméretű berendezéseket elsősorban a cigarettacsempészek után kutató, a keleti határszakasz ellenőrzésével foglalkozó pénzügyőrök használják” – mondta el a Magyar Nemzetnek a NAV vámügyi szóvivője, Suller Attila.

A hatósági eljárások rögzítése több szempontból is lényeges lehet. A felvételek elsősorban a feltárt jogsértések bizonyítását könnyíthetik meg, a képkockákból ugyanis pontosan kiderülhet, hogy a pénzügyőrök mikor, hol és kiket értek illegális tevékenységen.

A felvevők emellett a hatósági személyek testi épségét is védik, valamint az is megállapítható a felvételeken, hogy jogszerűen jártak-e el a hatóság emberei, hiszen a rögzített képeket nem manipulálhatják, így akár a korrupció, a vesztegetés sem titkolható el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik