Közélet

Vasrúddal vert agyon egy nőt, mert nem adta meg a telefonszámát (18+)

A húszas éveiben járó anyukát egy McDonald’s-ban verte halálra egy hatfős csoporthoz tartozó férfi, aki egy vasrúddal ütötte a nő fejét. Az esetről videofelvétel készült.

Szemtanúk beszámolója szerint senki sem mert közbelépni, amikor a kínai Zhaoyuan városában található gyorsétteremben a csoport nekiesetett a csak Wu néven azonosított áldozatnak, akivel azután szólalkoztak össze, hogy a nő nem volt hajlandó megadni a telefonszámát egyiküknek. A brutális gyilkosság a vendégek szeme láttára történt, nem sokkal kilenc óra után, egy olyan McDonald’s-ban, amelyik egy rendőrkapitánysággal szemben van – írta a Nanfang.

A szemtanú elmondása szerint az áldozat egy, a kínai sajtóban Zhang Lidong néven azonosított férfivel kapott össze, aki ideges lett, amikor a nő nem árulta el neki a telefonszámát. A vitatkozásból verekedés lett, amibe a Zhanggal együtt lévő emberek is beszálltak. A beszámoló szerint ütlegelni kezdték, és a fejét rugdosták, amikor a földre került. Majd Zhang, ahogy azt az esetről készült mobiltelefonos felvételen is látni lehet, egy vascsővel kezdte el ütni a nő fejét, amíg a cső el nem tört. A támadókat az eset után a rendőrség letartóztatta. Wu a helyszínen életét vesztette.

FIGYELEM! Az esetről készült videófelvételt csak erős idegzetű olvasóink nézzék meg!

Bár az esetről szóló első hírekben még az szerepelt, hogy a férfi „fel akarta szedni” a nőt, és az elutasítás miatt kezdte el ütlegelni, később azt közölte a kínai sajtó, hogy a Wura támadó emberek egy betiltott vallási szekta tagjai voltak, akik tagokat próbáltak toborozni, és ezért kérték el telefonszámát. Zhang – aki a szektához történt csatlakozása előtt jól kereső üzletember volt, és egy Porsche Cayenne-nal érkezett az étteremhez – a letartóztatása után azt állította a CCTV televíziónak adott interjúban, hogy azért verte meg a nőt, „mert egy démon, egy gonosz szellem” volt.

A helyi rendőrség közlése szerint a hat letartóztatott (Zhang, két lánya, fiatalkorú fia, valamint két másik nő) a Quannengshen nevű szekta tagjai, amelyet a helyi sajtóban megjelent információk szerint az 1990-es évek elején alapítottak. A kereszténység tanítását elferdítő csoportot 1995-ben „gonosz szektának” nyilvánították a kínai hatóság, és betiltották. Egy pekingi lap beszámolója szerint 2012 decemberében 17 tagját tartóztatták le a kínai fővárosban, miután embereket zaklattak egy parkban azzal, hogy közel a világvége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik