Közélet

Rács mögött tartják Vizoviczkit

A korábban korrupcióval és adócsalással vádolt férfit pénteken vették őrizetbe, hétfőn pedig 30 napra elrendelték az előzetes letartóztatását – értesült a Hír24.

A Hír24 korábbi értesülései szerint új bűncselekmények gyanúja merült fel a korábban 40 szórakozóhelyet üzemeltető vállalkozó ellen, ezért vették pénteken őrizetbe.

A Fővárosi Bíróság a honlapján hétfőn azt közölte, hogy a bíróság hétfőn harminc napra elrendelte a kényszerintézkedést a bizonyítási eljárás meghiúsítása, illetve a bűnismétlés veszélye miatt, valamint azért, mert az ellene folyamatban lévő eljárás során szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt újabb eljárás indult.

A férfit “büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban” bűntettével gyanúsítják. A védő és a gyanúsított szerint az alapos gyanú sem áll fenn, a bíróság ugyanakkor azt közölte: a végzés szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a gyanút.

“A bíróság megállapította, hogy V. László az ellene folyamatban lévő eljárás során szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt újabb eljárás gyanúsítottjává vált” – tartalmazza a bírósági közlemény.

Az ügyészség az előzetes letartóztatás szükségességét a szökés és elrejtőzés veszélyével is indokolta, de a bíróság ezt nem látta megállapíthatónak. A határozat szerint ugyanis a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya, büntetési tétele az ellene folyamatban lévő cselekményekhez képest nem akkora, hogy az előzetes letartóztatás elrendelését ebből az okból indokolná, továbbá a gyanúsított a vele szemben korábban alkalmazott házi őrizet szabályait sem szegte meg.

A döntés ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett.

Óriási volt a felhajtás

Megszállta a rendőrség pénteken azt az utcát, ahol a korrupcióval és adócsalással vádolt férfi lakik. A Hír24 úgy tudja, új bűncselekmények elkövetése merült fel. A hatóság emberei előbb házkutatást tartottak a férfinél, majd bilincsbe verve vitték el – írta szombaton a Bors.

A felhajtás óriási volt a II. kerületi utcában, de a lap riporterének csak egy szomszéd nyilatkozott. Ő azt mondta, hogy sok volt a rendőr, de ehhez már lassan hozzászoktak. A Bors megkereste a Vizoviczkit képviselő ügyvédet, dr. Futó Barnabást, aki tudott a történtekről, de ahogy ő fogalmazott: nem kapott az ügyfelétől felhatalmazást arra, hogy erről beszéljen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik