Közélet

Dagad a rendőrmaffia-ügy, lecsapott a főügyészség

vizoviczki (vizoviczki)
vizoviczki (vizoviczki)

A bűnszervezet három év alatt 825 millió forinttal rövidítette meg az államkasszát.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású rendőrök és civil személyek ellen folytat büntetőeljárást. A főügyészség kedden több helyen egyszerre tartott házkutatást, majd hat embert őrizetbe vett.

A főnök mindent megtervezett

A főügyészség szerdai közleménye szerint V. László az általa létrehozott és irányított bűnszervezeten belül összehangoltan működő céghálózatot alakított ki, hogy a szórakozóhelyek bevételeit eltitkolhassa. A bűnszervezet irányítói az érdekeltségükbe tartozó cégek vezetőinek kötelezően betartandó szabályokat hoztak. Arra utasították őket, hogy a bevételeknek csak egy részét üssék be a pénztárgépekbe, ugyanakkor gondoskodtak arról is, hogy a gazdasági társaságok könyvelése elkülönüljön a szórakozóhelyek tényleges elszámolásától.

Meghatározták, hogy az eltitkolt bevételeket milyen célra lehet felhasználni, és azt is, hogy a tényleges bevételek mekkora részét adják le nekik. A szórakozóhelyek vezetőit, illetőleg a gazdasági társaságok ügyvezetőit arra utasították, hogy a tényleges bevételeket titkolják el, azokat ne rögzítsék a társaságok könyveiben.

Természetesen tagadnak

A gyanú szerint három év alatt a 16, V. László szervezetéhez köthető cég 825,2 millió forinttal rövidítette meg az államot. A főügyészség négy – egyszerre több gazdasági társaságban is ügyvezetőként szereplő – vállalkozót, valamint a tényleges bevételek eltitkolásában aktívan közreműködő két másik személyt hallgatott ki gyanúsítottként. Többrendbeli, folytatólagosan és üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és több más bűncselekménnyel gyanúsították meg őket.

A gyanúsítottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését, és panasszal éltek mind a megalapozott gyanú közlése, mind pedig az őrizetbe vétel ellen.

Így kezdődött

Tavaly júniusában robbant a hír, miszerint Hatala József, korábbi országos rendőrfőkapitány visszavonta Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének kinevezését. A főrendőrt azután váltotta le, hogy Hopka Lajost, a nyomozó iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetőjét őrizetbe vették Kalmár Tamással, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetőjével egyetemben.

Azzal gyanúsítják őket, hogy az éjszakai élet nagyágyúja, V. László és egyik bizalmi embere V. István ügyeit egyengették nem kevés pénzért. Többi közt a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyeken kellett biztosítani, hogy azok zavartalanul, nagy forgalommal, megfelelő rendőri védelem alatt működjenek. A másik feladatuk az volt, hogy a konkurens szórakozóhelyeken folyamatosan razziákat tartsanak és bezárják ezeket. Vizoviczki fontosnak tartotta azt is, hogy mindig friss információkat szerezzen az esetleg ellene induló rendőri eljárásokról, mozgásokról. Nem kisebb embert hálóztak hát be, mint a bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztályán dolgozó K. Attilát.

Őt, és Gulyás Imrét egyszerre helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. Utóbbit, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának első emberét vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés gyanúja miatt.

Az ügynek jelenleg 18 gyanúsítottja van, közülük nyolcan előzetes letartóztatásban, hatan őrizetben vannak, négyen szabadlábon védekeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik