250 millió forint kárt okozó ingatlancsalási ügyben hallgatják meg Rogán Antal, V. kerületi polgármestert a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – írta a hvg.hu.
A 11 vádlott – köztük O. György, aki ellen jelenleg 20 elfogatóparancs van érvényben – a gyanú szerint önkormányzati igazolásokkal több tucat embert vert át olcsón megszerezhető önkormányzati lakásokat ígérve nekik.
A 116 becsapott között van többek közt Czomba Sándor államtitkár, Belénessy Csaba, valamint Árpa Attila és édesapja, Árpa József is, akik fejenként 400 ezer forint megbízási és 2 millió forint sikerdíjat adtak a csalóknak úgy, hogy még csak nem is látták a felkínált ingatlanokat.
A 2007-2008-as ügy 2010-ben került a bíróságra, miután az egyik becsapott feljelentést tett. Az esetet csak most kezdték érdemben tárgyalni – jelzi a hvg.hu.
Az ügyészség egyértelműnek látta, hogy a vádlottak mindegyike tudott arról, hogy az V. kerületi önkormányzat nem adott megbízást a lakások bérbeadására, illetve megvásárlására, céljuk az volt, hogy jogtalanul pénzt szerezzenek. Ehhez legyártották – Rogán Antal aláírásának lemásolásával – a hamis papírokat.
Kiderült az is, hogy az így a megvételre kínált ingatlanok egy része nem is önkormányzati, hanem magántulajdonban volt.
Update:
Belváros önkormányzata reagált a Hvg.hu információjára. Mint írják, „az ügyben maga az önkormányzat tett feljelentést 2008-ban, a csalókkal szemben folyik eljárás (ahogyan erről a korábbi, témában született cikkek részletesen be is számoltak.) Nem felel meg a valóságnak, hogy Rogán Antal polgármestert tanúként meghallgatják, nem kapott semmilyen idézést, tanúként sem”.