Közélet

Megmérgezték a kutyákat, hogy eladhassák a húsukat

A kínai társaság ráadásul olyan szert használt az ebek elejtéséhez, ami az emberre is veszélyes.

Tizenegy embert ítéltek egytől hét évig terjedő börtönbüntetésre a közép-kínai Hunan tartományban, mert szándékosan kutyákat mérgeztek meg, húsukat pedig értékesítették – számolt be a kínai média szerdán.

Csangte város ítélőszéke megállapította, hogy a társaság 2013 elejétől körülbelül ezer kutyát ejtett el mérgezett nyilakkal. A helyi rendőrség 12 tonna fagyasztott kutyahúst foglalt le tőlük még tavaly decemberben, de állítólag mindössze körülbelül tucatnyi állat húsa került piacra.

A szakértők megállapították, hogy a kutyák megmérgezéséhez olyan szert használtak, amely nagyobb koncentrációban emberekre is veszélyes.

Egyre vitatottabb kérdés

Kínában az ország több részén hagyományok kötődnek a kutyahús fogyasztásához, másutt csupán az ételek változatosságát szolgálja. Dél-Kínában van olyan település, ahol úgynevezett kutyahús-fesztivállal ünneplik a nyári napfordulót.

Ugyanakkor az utóbbi években a kínai állatvédők mind többet és mind hangosabban hallatnak magukról a kérdésben, és a kisállattartás ezzel párhuzamos elterjedése is hatással van elsősorban az iskolázottakra és a városi közvéleményre.

A kínai törvények egyelőre nem tiltják a kutyahús fogyasztását, az aktivisták ezért jogi korlátozást, az állatokat védő, húsuk értékesítését tiltó törvényi szankciókat kezdeményeztek. Kínában nemrég jelentették be, hogy az új kínai büntető törvénykönyv tervezete szerint börtönt kockáztat nem csak az, aki elejti a védett állatot, hanem az is, aki megvásárolja vagy húsát elfogyasztja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik