Közélet

Arcon lőtték, mert ijesztően ébredt

Az amerikai rendőrség szerint nem történt túlkapás.

A félig megvakított Matthew David Kelly perli az ohiói rendőrséget, miután tavaly májusban két járőr gyakorlatilag azért bánt el vele, mert ijesztően ébredt. A férfi ugyanis az anyósülésen átaludta, hogy a sofőrt már letartóztatták ittas vezetésért, s mikor őt próbálták felébreszteni, hirtelen hadonászni kezdett.

Ez annyira veszélyesnek tűnt, hogy a serif hátrahőkölt, helyettese pedig azonnal segítségére sietett. Az alábbi felvételen tisztán látszik, hogy az áldozat olyannyira nem tud mit kezdeni a durva ébredéssel, hogy a biztonsági övét sem tudja kikapcsolni – ezután lőtték arcon egy sokkoló pisztollyal.

A halálra rémült rendőrök a földre parancsolták, de mivel Mr. Kelly nem engedelmeskedett, megkínálták még egy áramütéssel. Csak ezután vették észre, hogy a szerencsétlen férfit még mindig szorítja a biztonsági öv, ezért nem tudott lefeküdni.

Tekintettel arra, hogy jobb szemére szinte teljesen megvakult, kártérítést követel az ohiói rendőrségtől – azonban a megyei kapitányság szerint nem történt túlkapás, a felvételek alapján az eljáró tisztek viselkedését a mai napig helyesnek tartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik