Közélet

Vécéből támadt a barna piton

A szingapúri nőnek nem tűnt fel a kígyó, mikor leült a csészére.

A 34 éves Noraslinda Asat csupán néhány perccel azután ment be első emeleti lakásuk mosdójába, hogy négyéves lánya kijött onnan. Ahogy leült a csészére, bugyogó hangra lett figyelmes, majd egy pillanattal később éles fájdalom nyilallt a fenekébe.

Az anyuka felállt és nem hitt a szemének, mikor egy majdnem kétméteres pitont látott jobb combjába ágyazódva. Megpróbálta megfogni a karnyi vastagságú állatot, de folyamatosan kicsúszott a kezéből. “Úgyhogy megragadtam a fejét és lehúztam magamról” – mesélt elképesztő lélekjelenlétéről a nő. “Aztán kihátráltam a mosdóból és rázártam az ajtót.

Szintén 34 éves férje azonnal mentőt hívott, amivel szerencsére időben kórházba értek. Az orvosok injekcióval kezelték, de még csak az éjszakára sem tartották bent megfigyelésre. A család éjfél körül ért haza, méghozzá erősítéssel: a szakembernek ugyan először sikerült megfogni a piton farkát, de a kígyó kicsusszant és eltűnt a ház egy repedésében. Bár az eset május elsején történt, az állat a mai napig nincs meg.

Ijesztő, de nem ez az első eset – tavaly nyáron egy kígyó péniszen harapott egy izraeli férfit.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.