Azért fordulunk a nyilvánossághoz, mert Roland már nem tudja megvédeni magát – mondta Répás Balázs, a 34 éves korában elhunyt ügyvéd testvére a bama.hu-nak. A jogász pár héttel azután halt meg, hogy gyanúba keveredett. Egyes értesülések szerint a férfi öngyilkos lett. Ezt mi sohasem hittük el, s a vizsgálat is azt állapította meg, hogy vezetéstechnikai hiba okozta a balesetet – fűzte hozzá az áldozat testvére.
Ahogy arról beszámoltunk, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága két hete közölte, ismeretlen eredetű növényi származékot találtak az egyik fogvatartottnál, miután az ügyvédje meglátogatta. Az ügyben kábítószer birtoklása miatt indult eljárás, az akkori tájékoztatás szerint ismeretlen tettes ellen. Szalai Tímea, szóvivő azonban úgy nyilatkozott, ismereteik szerint a „védő megszegte a kapcsolattartás szabályait” .
A baleset után a a teherautó vezetője a Borsnak azt mondta, először azt hitte, a motoros véletlenül hajtott a sávjába, de amikor a szemébe nézett, integetett és meghúzta a gázt.