Közélet

Teherautó alá dobta egyéves kislányát egy nő

A konténereket szállító járműnek semmi esélye sem volt arra, hogy időben megálljon vagy elkerülje a kerekei alá került gyereket.

A 33 éves kínai anyuka azután dobta a forgalmas országúton haladó teherautó elé kislányát a Shanghajtól délre található Cixi városnál, hogy összeveszett férjével – közölte vasárnap a China Smack. A beszámoló szerint a háromgyerekes anyuka 14 hónapos kislányát, valamint hatéves fiát dobta be az autók közé, de a fiút egy, az autók közé beszaladó járókelőnek sikerült megmentenie, csak kisebb sérüléseket szenvedett.

A kislány életét azonban már nem lehetett megmenteni. Anyja ugyanis közvetlenül egy közeledő teherautó kerekei elé hajította be gyermekét, és a jármű azonnal halálra gázolta. A sofőr – akinek szemtanúk elmondása szerint semmi esélye sem volt arra, hogy kikerülje az elé dobott gyermeket – teljesen összeomlott az eset után, és végig zokogott, amikor a rendőrök kihallgatták az esettel kapcsolatban.

Az anyát a rendőrök a helyszínen letartóztatták, és eljárást indítottak ellene gyilkosság vádjával. A falusi nő a szomszédok elmondása szerint már napok óta folyamatosan veszekedett férjével, válásuk miatt. Állítólag egyikük sem akarta vállalni, hogy szétválásuk után ő nevelje tovább gyermekeiket, és ezen vitatkoztak. (Kínában ugyan az „egykepolitika” miatt csak egy gyermeket engedélyeznek egy házaspárnak, de ez nem vonatkozik mindenkire – a különböző kisebbségek és a falvakban lakó családok több gyermeket is vállalhatnak.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik