Belföld

715 millió forintnyi adót csalt Welsz

Összesen több mint 715 millió forintnyi adót nem fizetett be az államkasszába Welsz Tamás, emiatt különösen nagy értékű adócsalással vádolták meg.

Welsz Tamás halálakor nemcsak a Simon-ügy és a panamai csalás miatt kiadott Interpol-körözés nyomta a vállát, épp ellenkezőleg: a nemrégiben elhunyt üzletembert különösen nagy értékre elkövetett adócsalás miatt már meg is vádolták egy büntetőügyben a Fővárosi Törvényszéken – tudta meg az Index.

Ennek a büntetőügynek a tárgyalása hétfőn, április 28-án lett volna, de Welsz halála miatt az eljárást megszüntették. Ebben az ügyben egyébként 2012 novemberében emeltek vádat az érdi vállalkozó ellen.

Az Index cikkéből kiderül, Welsz egyáltalán nem szeretett adózni. A vád szerint nem fizetett a magyar hatóságoknak egy 2003-as, 12 millió dolláros üzlet után, és nem fizetett adót Bissau-Guineai keresete után sem, ami meghaladta a 6 millió dollárt. Welsznek 2004-ben 163 millió forint adót kellett volna befizetnie. A vádpontok között szerepel egy 2005-ös ingatlaneladás is, emellett afrikai földeladások miatt is vizsgálódtak a vállalkozó ellen. Ezek után sem fizetett adót, így a végösszeg a vád szerint 715 millió forintra rúg.

Az Index kiderítette azt is, hogy Welsz özvegye nincs börtönben. A Bors kedden arról írt, hogy Welsz élettársát, Horthy Andreát a rendőrség őrizetbe vette. Ezzel szemben a hölgy az Indexnek azt mondta, nem tartóztatták le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik