Hazahozták a rendőrök azt a fiatalt, aki idén januárban milliókat érő püspöki ékszereket lopott el Pécsről. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be a rendőrség. Dakos József megyei rendőrfőkapitány elismeréssel szólt a két ország hatékony együttműködéséről és megköszönte a nyomozásban résztvevő osztrák és magyar rendőrök munkáját.
Ahogy arról már beszámoltunk, a püspöki ékszerek a Pécsi Bazilika Mária kápolnájából tűntek el még januárban. A rendőrök néhány napon belül azonosították a tolvajt, akiről kiderült, hogy külföldön tartózkodik, így ellene európai elfogatóparancsot adtak ki. Az osztrák rendőrök 2014. február 1-jén egy grazi lakásban fogták el a 25 éves pécsi fiatalembert, majd a kiadatási eljárás lefolytatása után 2014. április 15-én átadták őt a magyar nyomozóknak.
police.hu
Az értékes ékszereket – kettő kivételével – a rendőrök Pécsett és Grazban lefoglalták és visszaadták a Pécsi Egyházmegyének. Dr. Udvardy Gyögy megyéspüspök nagy örömét fejezte ki, hogy a felbecsülhetetlen értékek ismét hazakerültek.
A Dunántúli Napló korábban arról írt, a pécsi székesegyház levéltáros szerint a tárgyak az előzetes becslések szerint több tízmillió forintot érnek, de valójában felbecsülhetetlenek, az egyik ékszer még a XVIII. században készült.
A bíróság elrendelte a tolvaj előzetes letartóztatását. A fiatal ellen jelentős értékre elkövetett lopás miatt folyik az eljárás.