Közélet

Az oroszlánok közt gyulladt ki kocsijuk egy szafarin

A brit család már képes nevetni az eseten, ami könnyedén tragédiába fordulhatott volna.

A parkőröknek kellett kimenekíteni egy anyukát és két kisgyereket az oroszlánok közül egy brit szafariparkban, miután lángolni kezdett autójuk a nagymacskák részére elkerített területen. „Megtörténhetett volna a flamingók vagy a tevék közt, de nem, az oroszlánok közt kellett” – mondta el jókedvűen a BBC-nek Helen Clements, aki életében először volt a Londontól nyugatra található Longleat szafariparkban, kilencéves fiával és 12 éves lányával.

 

 

Az anyuka először azt hitte, hogy csak a hűtővíz forrt fel az autóban, amikor a jármű lerobbant az oroszlánok közt, de hamar rájött, hogy a motorháztető alól nem gőz, hanem füst száll fel. „Aztán megláttuk a lángokat” – mondta el Clements, aki ekkor dudálni kezdett. Gyerekei megijedtek, és kinyitották az ajtókat, hogy kifussanak, de a parkőrök ekkor rájuk kiabáltak, hogy „menjenek vissza az autóba, ne szálljanak ki az autóból”, majd egy terepjáróval gyorsan odamentek melléjük, és felszedték őket. Közben más parkőrök az eseményt nagy izgalommal figyelő tucatnyi oroszlán és a lángoló autó közé álltak, hogy biztosítsák a mentést.

 

 

Az anyuka a BBC-nek elmondta: egész idő alatt egyáltalán nem látták az oroszlánokat, amelyek szemtanúk elmondása szerint nagyjából százméternyire voltak a bajba került autótól, amely végül teljesen kiégett. Clemens pedig közölte, hogy „már tudok nevetni az eseten, mert csak az autó” semmisült meg, és „mi mind biztonságban vagyunk”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik