A Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás és más bűncselekmények miatt hallgatott ki gyanúsítottként, majd vett őrizetbe egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állományába tartozó pénzügyőrt, valamint egy budapesti ügyvédet csütörtökön. A Hír24 úgy tudja, a páros előzetes letartóztatásáról szombaton döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A döntés másfél órás tárgyalás után született meg: az érintettek egy hónapra rács mögé kerültek.
A jelenlegi adatok szerint a pénzügyőr a budapesti ügyvéd kérésére – 2013-ban és 2014-ben – nyolc különböző, a NAV-nál indult bűnügyben kért le jogosulatlanul és törvényes ok nélkül adatokat a hatósági információs rendszerből, amelyeket átadott az ügyvédnek. Ezek gyanúsítottakkal vagy tanúkkal kapcsolatos, elsősorban tervezett nyomozási cselekményekre vonatkozó információk voltak.
A budapesti nyomozó ügyészek csütörtökön házkutatásokkal is egybekötött akciót hajtottak végre, hogy elfogják az érintetteket. Emellett számos okiratot, illetve számítástechnikai eszközt foglaltak le, amelyek alátámasztották a gyanút.