Közélet

Megölte egyéves fiát, hogy nyugodtan tudjon játszani

A 24 éves apát idegesítette kisfia sírása, ezért befogta a száját és az orrát, hogy elhallgattassa.

A floridai Homosassában élő Cody Eugene Wygant csütörtök reggel hívta ki a mentőket, közölve velük, hogy egyéves fia nem lélegzik. A kiérkező mentők azonnal kórházba szállították a babát, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani – közölte a helyi sajtó, a rendőrségi közleményre hivatkozva. A gyerek halála után nyomozók faggatták ki a férfit, aki beismerte, hogy ő okozta gyermeke halálát.

Elmondása szerint azért fojtotta meg a kisfiút, hogy nyugodtan tudjon videójátékokkal játszani. Nagyjából hajnali egy órakor már annyira frusztrálta a gyerek folyamatos bőgése, hogy kezét a fiú orra és szája elé rakta, és nagyjából négy percen át szorította, amíg el nem hallgatott. Majd az ágyba rakta, és ágyneművel tekerte be, úgy, hogy a gyereknek semmi esélye sem volt levegőhöz jutni. Majd leült játszani.

A rendőrségi jelentés szerint nagyjából öt órán át rá sem nézett a fiára: videójátékokkal játszott, és egy televíziós sorozat három részét nézte meg. Amikor legközelebb odament hozzá, a kisfiú már nem lélegzett, és bőre kék színű volt. Amikor a mentőket hívta, már késő volt.

Wygant januárban költözz Floridába Kaliforniából, ahol jelentős bűnözői múltja volt, a birtokháborítástól kezdve a nemi erőszakig. A férfit – akinek van egy háromhónapos gyermeke is – előzetes letartóztatásba helyezték, és nem szándékos emberölés és gyermek veszélyeztetés vádjával indítottak eljárást ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik