Közélet

Vádat emelhetnek a vakkomondoros Balogh ellen

A volt fideszes képviselő asszonyverési ügyében április 28-án jár le a nyomozás határideje – számol be a Népszabadság.

Balogh József: Terike is iszogatott

Olvassa el nagy port kavart villáminterjúnkat korunk földesurával, Orbán Viktor tanyaügyi megbízottjával, az asszonyverő képviselővel.

Kattintson ide!

A lap információi szerint az ügyészség nem tervezi az eljárás határidejének újbóli meghosszabbítását. Azt még nem tudni, hogy az összegyűjtött bizonyítékok elegendőek-e ahhoz, hogy vádat emeljenek Balogh József ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly azt követően kezdett el nyomozni, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek, hogy az akkor még fideszes Balogh élettársa feltehetőleg bántalmazásból származó súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra. Az ügyészség tavaly novemberben hallgatta ki a képviselőt, aki a szándékosságra is kiterjedő, teljes körű beismerő vallomást tett.

A támadás tavaly április 28-án történt, reggel 6 óra körül, miután egy családi eseményről hazaértek fülöpházi tanyájukra. A politikus ittas volt és minden előzmény nélkül esett neki élettársának. “Először négy-öt alkalommal, a közepest meghaladó erővel, ököllel a sértett arcába ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét” – olvasható a tájékoztatásban. Az asszony kiáltozott, a képviselő nevelt fia (Szabika, a trafikos – a szerk.) kelt a védelmére, így a nő el tudott menekülni a helyszínről – derült ki az ügyészség közleményéből.

Balogh akkor a Hír24-nek azt mondta, nem bántotta asszonyát, hanem szerencsétlen baleset történt: Terike átesett a vak komondor kutyájukon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik