Szórakozás

Inkább a tanyáján ebédelne a nőverő képviselő Miló Vikivel

Nem fogadja el Milo Viktória kihívását Balogh József, de szeretettel várja fülöpházi tanyáján a boxolónőt.

Az a független képviselő, aki korábban összeverte az asszonyt, akivel él, majd letagadta. A Fidesz kitette a frakcióból, majd a pártból is, eljárás folyik ellene, de a mandátumról nem mond le. Ezután hívta ki az ismert boxbajnoknő, aki úgy gondlja, egy-két ütéssel elintézné a képviselőt, természetesen pedagógiai célzattal.

„Miló Viktóriának, amikor versenyszerűen sportolt, akkor én szurkoltam minden egyes alkalommal. Miló Viktóriát szeretettel várom a fülöpházi tanyámra és, majd megbeszéljük” – mondta Balogh József.

Korábban azt is megkérdeztük olvasóinktól, hogy mégnéznének-e egy Miló-Balogh összecsapást, több mint kilencezren szavaztak erre a kérdésre igennel.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik