Közélet

Fegyverarzenállal bukott meg egy férfi Cegléden

Gépkarabélyt, pisztolyt, kispuskát, valamint több mint kétszáz lőszert találtak és foglaltak le egy ceglédi házban, az ügyben egy 27 éves férfi ellen eljárás indult.

A nagykőrösi rendőrkapitányságra tavaly júliusban egy vadőrtől érkezett bejelentés, hogy négy ismeretlen férfi lövöldözik Nyársapát mellett, az ugyeri erdőben. A lövöldözők azonban akkor még kereket tudtak oldani a helyszínről.

Az erdőben talált kilőtt lőszerhüvelyek alapján lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, csak a napokban vezetett eredményre.

A nagykőrösi nyomozók hétfőn házkutatást tartottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 27 éves ceglédi férfinél, és az ingatlanban egy gépkarabélyt, egy pisztolyt, egy kispuskát, valamint több mint kétszáz lőszert foglaltak le. A nyomozás során az is kiderült, hogy K. Tamásnak nincs fegyvertartási engedélye.

A férfi a kihallgatásakor beismerte, hogy bűncselekményt követett el, szakértők bevonásával indult eljárás ellene – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea kedden az MTI-vel.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.