Közélet

Ikrek mumifikálódott holttestére bukkantak a házukban

A két 63 éves férfira a nappaliban, foteljeikben ülve találtak rá. Három éve halhattak meg.

A szomszédok az elmúlt pár évben semmi sem sejtettek abból, hogy visszavonultan élő ikerpár holtan feküdhet a Tennessee-i Chattanooga városában lévő otthonukban. A ház előtti gyepet nem verte fel a gaz, a levélszekrényből nem dőltek ki a levelek és furcsa szagokat sem lehetett érezni a ház körül, ami esetleg gyanúval szolgálhatott volna – közölte a helyi sajtó.

A két férfi holttestét a hétvégén találták meg, amikor egyik rokonuk – akinek volt kulcsa a lakáshoz – rendőröket hívott a házhoz, hogy a hatóságokkal együtt ellenőrizzék, mi van a visszahúzódó, még családtagjaikkal is alig beszélő ikrekkel. A rendőrök a rokon engedélyével mentek be a lakásba, ahol a nappaliban, foteljeikben ülve találták meg a két 63 éves férfi mumifikálódott holttestét. Az esetről szóló hírekből az nem derül ki egyértelműen, hogy idén lennének 63 évesek, vagy 63 évesen hunyhattak el.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta Andrew és Anthony Johnson halálát, de a rendőrség nem gyanítja, hogy bűncselekmény áldozataivá váltak. A boncolás és a toxikológiai vizsgálat még nem hozott eredményt – közölte a WRCB televízió. A nyomozók szerint az ikrek valamikor 2011 elején halhattak meg. Ezt egy bolti számlán lévő dátum alapján gondolják, ami megbontatlan üdítőkhöz tartozott.

A ház, ahol a több mint két éve elhunyt ikrek mumifikálódott holttestére bukkantak
Fotó:WRCBTV

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint az ikrek lánytestvére 2011 augusztusában már rendőrökkel együtt ment ki a házhoz, hogy megnézze, mi van testvéreivel, de nem volt kulcsa a házhoz, a rendőröknek pedig semmi hivatalos indokuk sem volt arra, hogy betörjék az ajtót. Nem volt nyoma betörésnek, nem voltak furcsa szagok és semmi nyomát nem találták gyanús tevékenységeknek, vagy egyéb olyan látható oknak, amelyek jogi lehetőséget adtak volna nekik arra, hogy betörjenek egy magánterületre.

Ráadásul a postaládában egy postai értesítőt találtak, amelyen az állt, nem visznek ki több levelet a házhoz, mert úgy tűnt, elhagyatott. Akkor az ikrek családtagjai kijelentették: nem lepődnének meg, ha kiderülne, úgy költöztek el, hogy senkinek sem szóltak egy szót sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik