Közélet

„Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni”

Ahogy arról beszámoltunk, a vállalkozó csütörtökön halt meg, úgy tudjuk, éppen házkutatást tartottak nála.

Egyes értesülések szerint a rendőrautóban léptek fel a problémák, ám a Hír24 információi szerint már otthonában összeesett, miután beszedett valamit. Úgy tudjuk, a tragédia előtt nem sokkal közölte a hatóság embereivel:

„Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni.”

Az Indexnek a vállakozó egyik ismerőse azt mondta, hogy a férfi hetek óta fontolgatta, hogy véget vet az életének.

Welsz, amikor a rendőrautóba tették, már nem volt tudatánál. A budai mentőállomáson csütörtök este azt mondták a Hír24 Híradó stábjának, hogy a férfinak leállt a szíve, de már nem tudták újraéleszteni.

A vállalkozó neve két héttel ezelőtt bukkant fel a sajtóban, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség közokirat-hamisítás gyanújával hallgatta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét, akit emellett költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással is gyanúsít a nyomozó hatóság.

A Magyar Nemzet pénteken arról írt, Welsz a napokban jelezte a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy dokumentumokat szeretne átadni a rendőrségnek – értesült a Magyar Nemzet.

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik