Közélet

Négy évet kapott szeretője megöléséért a nyíracsádi férfi

Az áldozat családja végig arró próbálta meggyőzni a bíróságot, valójában a férj a tettes, ám a bizonyítékok ezt cáfolták.

Négy év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék első fokon azt a férfit, aki még 2011 augusztusában olyan súlyosan bántalmazott Nyíracsádon egy nőt, hogy az belehalt koponyasérüléseibe. A bíróság emellett a vádlottat három évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta és 625 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A bíróság megállapította: a férfi és áldozata régóta  ismerték egymást, egy utcában laktak Nyíracsádon. Amikor a nő házassága megromlott, egyre szorosabbra fűzték kapcsolatukat. Miután azonban a férfi nem vetette meg az italt, az asszony is egyre inkább az alkohol rabja lett.

2011 augusztusában a nő férje pár napra elutazott, így a  páros meglehetősen sok időt tudott együtt tölteni. A napok italozással, veszekedésekkel, bántalmazásba torkolló vitákkal teltek. A nő látványos sérüléseket szenvedett, több helybeli is kérdőre vonta őt a verések nyomai miatt, és ő nem is tagadta, hogy szeretője bántalmazta, úgy fogalmazott, hogy “agyba-főbe rugdosta”.

A gyilkosság napján – augusztus 26-án – a vita ismét tettlegességbe fulladt, bár az eseményeknek szemtanúi nem voltak, fültanúja igen. Az egyik szomszéd szerint este 9-től hajnal 1-ig tartott a dulakodás. A következő két napban a vádlott többször felkereste a nőt, hogy megnézze, milyen állapotban van, de minden alkalommal a lesötétített hálószobában, az ágyában fekve találta. Arról azonban egyszer sem győződött meg, hogy a nő tényleg alszik-e. Bár a férfitól többen is érdeklődtek a nő holléte – hogyléte felől, ő csak elterelő válaszokkal szolgált.

Augusztus 28-án este aztán észrevette, hogy az asszony nem lélegzik és kihűlt. A szomszédokkal kihívták a háziorvost, aki megállapította, az áldozat körülbelül 24 – 48 órával korábban halhatott meg. A szakértői vélemény szerint a nő halálát koponyasérülés okozhatta.

Miután kiderült, hogy az asszony meghalt, a vádlott egy közeli erdős területen bújt el és csak három nappal később fogták el a rendőrök.

Tóth Zoltán tanácsvezető bíró indoklásában kiemelte: a bírósági eljárás alatt az elhunyt nő hozzátartozói többször is céloztak arra, hogy valójában nem az igazi bántalmazó van előzetesben, mert valójában az asszony férje a gyilkos. A végzetes incidens fültanúi azonban egyértelműen azonosították a vádlott hangját, a férjet napok óta valóban senki nem látta a településen és siklósi vendéglátói is  hangsúlyozták, hogy a férj náluk, velük töltötte az időt. A hozzátartozók szerint a férj utazását megszakítva hazajött, a bizonyítékok azonban ezt cáfolták, hiszen nem tudta volna észrevétlenül megtenni az oda-vissza utat, ami egy teljes napot vett volna igénybe.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős. Bár az ügyész tudomásul vette a döntést, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Az előzetes fenntartásáról is döntenie kellett a bíróságnak. A kiszabott négy év kétharmad része ugyanis idén májusban letelik, a vádlott tehát feltételesen szabadlábra kerülhetett volna. A tanács azonban – a vádlott korábbi elrejtőzése miatt – úgy döntött, a jogerős ítélet megszületéséig a férfi rács mögött marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik