Közélet

Vasrúddal támadt, életfogytiglant kapott

A férfi egy idős, egyedül élő emberre rontott rá, legalább nyolcszor sújtott le a veszélyes eszközzel. A bíróság a "három csapás" jegyében hozta meg ítéletét.

A Debreceni Törvényszék szerdai tárgyalásán bűnösnek mondta ki emberölés kísérletében azt a férfit, aki vasrúddal bántalmazott egy idős embert 2012 júniusban. A bíróság – mint erőszakos többszörös visszaesőt – életfogytig tartó fegyházbüntetéssel és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta a tettest, aki legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az idős ember ismerte támadóját, néhány héttel korábban facsemetéket vásárolt tőle, illetve egy héttel korábban a vádlott szerelési munkát is végzett otthonában. Vita ezalatt nem volt köztük. Az erősen ittas férfi késő este jelent meg alkalmi munkaadójánál, becsengetett, majd a bejárathoz  ment. Amikor áldozata megjelent az ajtóban, szó nélkül nekiesett: egy legfeljebb 1,5 méter hosszúságú vasrúddal rontott rá, legkevesebb nyolcszor sújtott le „fegyverével”, közepes-nagy erővel. Az idős férfi földre esett, támadója pedig elmenekült.

A Debreceni Törvényszék közölte, a bűncselekmény elkövetésének valamennyi körülményét vizsgálva állapították meg az emberölés bűntettének kísérletét. Az ütések a férfi fejére, nyolc esetben, közepes-nagy erővel  irányultak, a tettes a bántalmazást vascsővel hajtotta végre, ugyanakkor tisztában volt a sértett idős, kiszolgáltatott helyzetével, illetve saját erőfölényével. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott erőszakos többszörös visszaeső, továbbá, hogy egyedül élő, idős embert, éjszakai órában bántalmazott, aki nemcsak fizikai, de pszichés sérelmet is szenvedett. Dr. Nagy Antal a tárgyaláson utalt az ilyen jellegű cselekmények elszaporodottságára is. A bíróság enyhítő körülményként értékelte ugyanakkor vádlott nem teljes körű beismerő vallomását, megbánását, továbbá azt, hogy az idős férfi nem halt meg.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott erőszakos többszörös visszaesőként követte el tettét, így  a törvénykötelező előírását szem előtt tartva kizárólag életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabásával fejezhette be az eljárást, mérlegelési joga nem volt.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítés miatt fellebbezett.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik