Közélet

Másfélmilliárdot lopkodott össze egy család boltokból

Tíz éven át lopkodtak különféle üzletekből, majd zsákmányukat az interneten adták el.

A Chicago egyik elővárosában, egy másfélmillió dollárt érő házban élő család rendszeresen hajtott végre többnapos bolti lopássorozatokat különböző államokban az elmúlt tíz évben, és a hatóságok szerint ez idő alatt hétmillió dollár (1,5 milliárd forint) értékben loptak el különböző árucikkeket mindenféle boltokból – jelentette a chicagói sajtó. A lopott árukat aztán az eBay aukciósoldalon adták el, 4,2 millió dollárt (950 millió forint) keresve ezzel.

A család – apa, anya és felnőttkorú lányuk – a helyi sajtóban megjelent hírek szerint főleg játékokat, játékbabákat, elektronikai cikkeket lopkodtak, de nem voltak restek kávékat is elemelni Starbucksokból. A hatóságok közlése szerint “hagyományos módszerekkel” dolgoztak. Az anyának például egy belső rejtett zsebekkel ellátott szoknyája volt, amelyben a lopott árukat ki tudta vinni a boltokból.

A család ellen hónapokon át nyomoztak az amerikai szövetségi hatóságok, miután több áruház is nagy értékű lopásokról tett bejelentést. A rendvédelmi szervek februárban már követték a háromtagú családot, amikor egy többnapos “lopáskörútra” indultk több államban is. A nyomozást az eBay is segítette. Az 58 éves Branko Bogdanov, 52 éves felesége valamint 34 éves lányuk a héten állt bíróság elé. AKár tíz évig tartó börtönbüntetést is kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik