Közélet

Felgyújtotta mozgássérült férjét az ágyában

A tolószékes férfi teljesen a feleségére volt utalva, akivel ki nem állhatták egymás. A férj a halála előtti hetekben késsel a párnája alatt aludt. De ez sem mentette meg.

A héten kezdődött Dél-Ausztrália legfelsőbb bíróságán annak a 47 éves nőnek a pere, aki a vád szerint felgyújtotta húsz évvel idősebb férjét, miközben a krónikus hátfájása miatt tolószékbe kényszerült férfi az ágyában aludt – jelentette az Adelaide Now. Az ügyészség szerint Beverley Dalziel benzinnel locsolta le a férfi ágyát, és egy öngyújtóval lángra lobbantott.

Majd az ágy mellett lévő vezetékes telefonon kihívta a tűzoltókat, „gyanúsan nyugodt hangon” jelentve, arra ébredt, férje éppen tűzhalált hal. Az ügyészség szerint elképzelhető, hogy a segélyhívást még a tűz meggyújtása előtt tette meg. A nő a kiérkező rendőröknek azt mondta, hogy szerinte elektromos hiba, vagy férje ágyban dohányzása okozta a tüzet, esetleg a férfi saját magát gyújtotta fel.

Ez utóbbit az ügyészség kizárta, mert a korlátozott mozgásképessége miatt erre nem lehetett volna képes. A nyomozás pedig megállapította, hogy a lángok az ágy lábánál csaptak fel, és egy, az ágyon szétlocsolt folyadék segítette a tűz terjedését. A lakás konyhájában egyébként egy majdnem teljesen üres benzineskannát és egy öngyújtót találtak a tűz után

A vádat képviselő ügyész elmondása szerint a házaspár nem csak nem kedvelte, hanem kifejezetten utálta egymást, és nem tudták elviselni egymás látványát. A férfi a halála előtti hetekben négyszer kért segítséget a mentőktől, akik egyszer a földön fekve találtak rá, teli zúzódásokkal. Az ügyészek elmondása szerint előfordult olyan eset is, hogy a nő egy elhagyatott telekre gurította tolószékes férjét, és ott hagyta az esőben. A férfi az életét félthette feleségétől, mert a halála előtti hetekben egy, a párnája alá rejtett késsel aludt az ágyában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik