Közélet

Lecsaptak a rendőrök Madarason

Vagy a rendőrség szemfülesebb mostanában, vagy a tyúktolvajoktól pártolt el a szerencse: két nap alatt két alkalommal kattant rajtuk a bilincs.

Egy 75 éves madarasi néni döbbenten vette észre péntek reggel, hogy a kert hátsó részében álló, bekerített tyúkól közelében minden csupa toll és több szárnyas is hiányzik. Azonnal felkereste a település körzeti megbízott rendőrét, aki szabadnapját töltve otthon volt.

Ettől függetlenül azonnal a helyszínre sietett és megvizsgálta a nyomokat, majd a Bácsalmási Rendőrőrs nyomozóival megkezdte az adatgyűjtést is. Rövid időn belül látókörükbe kerültek az egyik szomszédos ház lakói. A 14 éves fiatalt, valamint a 23 éves F. Sándort lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ők pedig elismerték a bűncselekmény elkövetését – olvasható a police.hu-n.

Fotó: police.hu

Kiderült még, hogy egy harmadik társukkal az éjszaka folyamán két alkalommal is átmentek a szomszéd udvarának tyúkóljába, ahonnan kilenc szárnyast loptak el. A madarakat levágták, megpucolták és egy közeli vízaknában rejtették el. A gyanú szerint a lopás értelmi szerzője B. Endre 38 éves madarasi lakos volt, ő is beismerő vallomást tett. A Bács-Kiskun megyei rendőrök mindezt egy napon belül felgöngyölítették.

Vas megyei kollégáiknak a hasonló sikerhez csak négy órára volt szükségük. A Vas megyei Lócs egyik házának tyúkóljába még szerda este törtek be, és levágták az ott található szárnyasokat. A körzeti megbízottak négy óra alatt nyomára bukkantak az ötvenhárom éves tolvajnőnek, aki az elfogásakor épp tarhonyás húst főzött. Nem tudott magyarázattal szolgálni, honnan került lábosába a csirkehús. A házkutatás során több konyhakész tyúkot is találtak a hűtőben, sőt a mosógépben is. Az éhes asszony elismerte tettét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik