Közélet

Szigetszentmikósi gyermekkínzás – most az újságírok felelőssét vizsgálják

A tudosítások egy része Székely László ombudsman szerint lehetővé tette a gyerekek azonosítását, így nehezebb feldolgozniuk az őket ért traumát. Korábban az érintett hatóságok felelősségét is vizsgálták, de nem voltak felelősségre senkit.

Vizsgálatot indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) azzal kapcsolatban, hogy a Szigetszentmiklóson bántalmazott gyermekek adatait megfelelően kezelte-e a sajtó – közölte a NAIH titkársága pénteken.

A vizsgálódásra az ügyről készített, az MTI-hez szerdán eljuttatott jelentésében kérte fel a hatóság elnökét Székely László.

A jelentésben a sajtó felelősségét is felvetette az ombudsman, egyebek mellett azt írta: a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazásról szóló tudósítások egy része tartalmazta a gyermekek vezetéknevének első betűjét, a keresztnevét, a születési évét, képeket házukról, iskolájukról, így lehetővé tette a gyermekek azonosítását, ami nagymértékben nehezíti az őket ért trauma feldolgozását.

Vizsgálta az illetékes hatóságokat is

Székely László egy másik, az ügy kapcsán ndult vizsgálat eredményéről éppen a napokban számolt be. Az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálta az illetékes hatóságok és szervek tevékenységét. Az ombudsman szerint a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai között a jelzéseken kívül nem volt érdemi együttműködés, a kiemelés elhúzódott, amiben közrejátszhattak a gyermekvédelmi szakszolgálat anyagi nehézségei is. Mindez sértette a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz fűződő jogát, a gyermekek mindenek felett álló érdekét szolgáló eljárás elvét, a jogbiztonságot és a tisztességes eljárás követelményét.

Az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult megoldásért.

Nincs felelős

Az ügyben számos hatóság indított eljárást, korábbi gyámhivatali ügyintéző, családgondozó, illetve jegyzői gyámhatósági ügyintéző írásbeli figyelmeztetést kapott. A gyermekek utolsó családgondozójának munkaviszonyát bizalomvesztés miatt megszüntették. A gyermekvédelmi szakszolgálat korábbi igazgatójának munkaviszonya időközben megszűnt, felelősségre vonása nem lehetséges.

A Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala már vizsgálódott az ügyben, és nem javasolt fegyelmi eljárást, magyarán nem tettek senkit felelőssé.

Mint ismert, a botrányt a Blikk robbantotta ki tavaly november végén. A vádiratra hivatkozó cikkben megírták, hogy egy házaspár éveken át kínozta, rendszeresen megerőszakolta és verte három kiskorú gyerekét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik