Közélet

Perzsa szavak miatt tört ki a pánik egy repülőgépen

Terroristának hitt egy kutatót a diák, pánikrohamot kapott, a gépnek vissza kellet fordulnia.

Pánikrohamot kapott egy diák, mert azt hitte egy terrorista ül két sorral előtte az Easy Jet Amsterdamból Newcastlebe tartó járatán. Elkezdte rugdosni az előtte ülő székének a támláját, majd felpattant és rettegve a repülőgép végébe rohant – írja a Chronicle.

A srác egy 15-16 évesekből álló iskolai csoport tagja volt. Egy diák vette észre, hogy egy férfi a laptopján „arab” írásjelekkel pötyög valamit. Rögtön elkezdődött a sugdolózás, aztán a fiatalok értesítették a gép személyzetet a férfi gyanús viselkedéséről.

Nem sokkal később kapitány beszólt a hangosbemondón, hogy biztonsági okokból visszatérnek a felszállóhelyre. A fiatalok erre még nagyobb kétségbe estek, pedig a biztonsági kockázatot valójában ők, vagyis a pánikrohamot kapott társuk jelentette. A reptéren leterelték a diákságot a gépről, s az több mint két órás késéssel ismét elindult.

Farsi billentyűzet (wikipedia)

Az úton derült csak ki, hogy a fiatalok egy teljesen ártalmatlan ember miatt keltettek terrorpánikot. A géprobbantónak hitt fiatalember egy átlagos egyetemista volt, aki történetesen iranisztikát hallgat a Teesside Egyetemen, ráadásul nem is arab, hanem perzsa nyelvet használt. Amszterdamban az ott tanuló barátnőjét látogatta, meg aki már kérvényezte, hogy vegyék át abba az oktatási intézménybe, ahol a párja is tanul. Ezek után biztosan megsürgetik majd az ügyintézést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik