Közélet

Milliókat zúzott le véletlen egy szeméttelep

A pénzt tévedésből dobhatta ki valaki a szeméttel együtt.

Igencsak meglepődtek egy München közelében lévő szeméttelep munkásai, amikor egyszer csak pénzeső kezdett el hullani a szemétzúzóból. Nem is akármennyi. A helyi rendőrség közlése szerint több tízezer euróról van, bár pontos összeget nem közöltek – jelentette a helyi sajtó. Bár a pénzesőt látva a gépet azonnal leállították, a szeméttelepre került pénz nagy része megsemmisült.

A rendőrség gyanúja szerint a több millió forintnak megfelelő eurókat egy lakásfelújítás után dobta ki valaki a munkák után keletkezett szeméttel együtt, és feltehetően München közelben él. A rendőröket egyébként a szeméttelep értesítette a pénz felfedezés után. Azt pedig már a Bundesbank munkatársai állapították meg, hogy mekkora összegről is van szó.

A német rendőrség felvétele a szemétzúzót megjárt bankjegyekről

A hatóságok még keresik a milliók tulajdonosát, miután kiderítették, hogy a pénz nem bűncselekményből származik, és nem kellett lefoglalni. Egyelőre „elveszett tárgyként” kezelik az eurókat. A pontos összeget azért sem hozták nyilvánosságra, hogy könnyen ki tudják deríteni, kié a pénz. A tulaj ugyanis tudni fogja, hogy pontosan mekkora összegről is van szó, milyen címletekben.

Mert az biztos, hogy az esetről szóló hírek után sokan fognak megjelenni, azt állítva, hogy az ő pénzüket találták meg. Ha a tulajdonost mégsem találják meg, a pénz a megtaláló zsebébe vándorol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik