Közélet

Bajonettel szúrta hátba a feleségét egy keszthelyi férfi

Miután a nő bevallotta, hogy mást szeret, a férfi inni kezdett, és az egyik veszekedés végén hátba döfte a feleségét, akit ötéves lányuk segélyhívása mentett meg – a júniusban történ eset után a Zala Megyei Főügyészség most emelt vádat emberölés kísérlete miatt.

A tbc-s, leszázalékolt vádlott feleségével és ötéves kislányukkal élt egy lakásban. A család létfenntartását a feleség biztosította, aki több munkahelyen is dolgozott.

A gyerekszobában szúrt

A vádlott féltékenysége miatt 2013 elejétől a házastársak között rendszeressé váltak a veszekedések, majd amikor a sértett bevallotta egy másik férfi iránti vonzalmát, a vádlott erősen inni kezdett. A veszekedések során egy alkalommal a férj megütötte, fojtogatta feleségét, majd fenyegetésként elővette a 14,5 centiméteres pengéjű díszbajonettjét.

Tavaly júniusban egy napon a férj ittas állapotban érkezett haza, szidalmazta a feleségét, aki ennek ellenére segített férjének lehúzni a cipőjét, és bekísérte a szobába, hogy feküdjön le. A nő ezt követően a gyerekszobában takarított, amikor a férje mögéje lépett, és a bajonettel egy mozdulattal hátba szúrta.

A nő próbált megfordulni, de háttal az ágyra esett, a vádlott pedig, a bajonettel a kezében, visszalökte feleségét, aki megpróbált felállni. Azzal fenyegette, hogy “most megdöglesz”, közben a bajonettet a nyaka felé nyomta, de a nő lefogta a férje kezét, nehogy megvágja, s közben segítségért kiáltott.

A csigolyák állították meg

A kiabálásra a szobába lépett ötéves lányuk, aki a szomszédba, majd a második emelet egyik lakásába futott segítségért. A nő akkor tudott elmenekülni, amikor megérkezett az egyik szomszéd és rákiáltott a vádlottra.

Az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a nő annak köszönheti életben maradását, hogy a bajonett a bordák és a csigolyák miatt nem tudott mélyebbre hatolni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik