Közélet

28 millió dollárt nyert, de nem kapott egy fillért sem

Biztosan műszaki probléma történt, mondta a kaszinó vezetősége az asszonynak.

Kis híján szívrohamot kapott Jennifer Carmin, aki egy félkarú rabló mellé ült le játszani a michigani Blue Chip Casino-ban, majd néhány perc múlva a gép azt jelezte, hogy 28 millió dollárt nyert (több mint hatmilliárd forint) . „Fel sem tudtam fogni mi történik, először azt hittem 2800 dollár, aztán jobban megnéztem és úgy láttam, 280 ezer, aztán amikor rájöttem, hogy az a sok nulla 28 millió dollárt jelent kis híján meghaltam a helyszínen” – mesélte a nő az abc news riporterének.

Közvetlenül a szerencsés nő mellett állt egy alkalmazott, akit a nyerteshez hasonlóan megráztak a történtek. Teli tüdőből ordítani kezdett, és a főnökét hívta. Amikor a vezető odaért ráüvöltött a sokkos állapotban lévő Carminra, hogy hozzá ne érjen a géphez, majd a telefonjával készített néhány fotót, és közben azt kérdezgette a nőtől: „Mit tett?”

Jennifer Carmin az abc híradójában

Hirtelen lezárták a kaszinó összes nyerőgépét, Jennifer Carmint pedig az igazgatóhoz kísérték, úgy bántak vele, mint egy bűnözővel. Végül kiderült, hogy a nő teljesen ártatlan, ám egy vasat sem kapott a mesés nyereményből. Azt állították szoftverhiba történt, neki és párjának egy vacsorát ajánlott fel a kellemetlenségekért a kaszinó vezetése. „A hölgy ötvencentesekkel játszott és 28 millió dollárt nyert, ami sehová sincs kiírva, mint lehetséges nyeremény. Azt hiszem egy reálisan gondolkodó ember beláthatja, hogy hiba történt” – mondta Cory Aronovitz, a kaszinó egyik jogásza.

A nő azonban nem fogadta el sem a vacsorát, sem az érvelést: „Ha én játszom, és folyton veszítek, simán elteszik a pénzem, sohasem mondják, hogy ezt visszaadjuk, elnézést, műszaki hiba történt” – mondja.

Indiana állam Szerencsejáték Szövetsége, még vizsgálja az esetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik