Közélet

Kirúgták a lusta rendőrkutyát

A rendőrség milliókat fizetett érte, de drogkeresés helyett egy idő után már csak játszani akart munka közben.

Fredet, a belga Malinois-t nagyjából hárommillió forintnak megfelelő összegért vásárolta meg két évvel ezelőtt egy Mississippi államban található város rendőrsége, egy nagynevű kiképzőközponttól. A K-9-es rendőrkutya azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – írta a Sun Herald.

A rendőrök elmondása szerint a kutyának kitűnő orra van a különböző drogok kiszagolásához, és tökéletesen járőrözik. Csak egy idő után érdeklődését veszti a munka iránt, és akár egy, a folyosón talált üdítős palack is jobban leköti, mint az, ami a feladata lenne. hiába próbálták kinevelni ezt belőle, nem jártak sikerrel. Ezért a városi tanács „felesleges tulajdonná” nyilvánította az állatot, lehetőséget adva ezzel a rendőrségnek, hogy „kirúgják” az ebet, visszaküldve a kiképzőközpontnak, ahonnan vették.

Fred, a lustának bélyegzett rendőrkutya
Fotó:Gulfport Police

A helyi rendőrkapitány elmondta: nem tudja mi lesz Fred sorsa, csak annyit tud, hogy „nem fog semmi szörnyű történni vele”. És nagyon igaza lett.

A Sun Heraldben megjelent hír után a Fredet kiképző központ tulajdonosa a lapnak elmondta: Fred újra rendőri munkát fog végezni – egy másik rendőrkapitányságon. Roger Abshire elmondása szerint nem a kutya volt a probléma forrása, hanem az emberrendőr, akivel együtt kellett dolgoznia. Első társával még jól tudott együtt dolgozni, de a másodikkal már nem jött ki olyan jól, ettől frusztrált lett, és nem koncentrált a melóra.

Abshire elmondása szerint egy megyei seriff hivatal már jelentkezett is Fredért, és csak idő kérdése, hogy a rendőrkutya újra azt csinálja, amiben a legjobb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik