Közélet

A rablók megvannak, a Stradivarius nincs

Három embert őrizetbe vettek a hatóságok a múlt héten történt wisconsini Stradivari-rablás ügyében, de a Milwaukee-i Szimfonikus Zenekar koncertmestere által használt, több millió dollárt érő 300 éves hegedűt továbbra is keresi a rendőrség.

A nyomozók úgy vélik, hogy a gyanúsítottak, két férfi és egy nő, maguk követték el a bűntényt és a hangszer még mindig Milwaukeeban van – mondta el egy sajtótájékoztatón Edward Flynn rendőrfőnök. A január 27-ei rablást követően nagyszabású nyomozás vette kezdetét, és sokakban felmerült a kérdés, hogy miért lop el valaki olyan tárgyat, amelyet szinte lehetetlen eladni.

“Ez nem olyasvalami, amelytől könnyedén megszabadulhat az ember a jövő egy bizonyos pontján” – mondta Flynn, hozzátéve, hogy a hangszer egy tolvaj számára nem értékes, csupán egy gyűjtő tudja értékelni. A gyanúsítottakat – a 36 és 41 éves két férfit, illetve a 32 éves nőt – a hét elején vették őrizetbe. Az, hogy vádat emelnek-e ellenük, még a héten kiderül.

A ritka hangszert Frank Almond hegedűművésztől lopták el: az elkövetők kábítópisztollyal terítették le a zenészt a Wisconsin Lutheran College-beli fellépése után. A Milwaukee-i Szimfonikus Zenekar szerint egy névtelen jótevő 100 ezer dolláros (22,7 millió forint) jutalmat ajánlott fel minden olyan információért, amely segítheti a hegedű épségben való visszakerülését.

Almond kölcsönhangszerként használta a zenei világban Lipinski-Stradivariként emlegetett hegedűt. Az 1715-ben készült hangszert a hátulján lévő egyedi csíkozásról lehet felismerni. A ritka kincs korábban Giuseppe Tartini olasz barokk zeneszerző, hegedűművész és legendás hegedűtanár, illetve Karol Lipinski lengyel hegedűművész birtokában is volt.

A hangszer nemzedéken át öröklődött, míg végül az észt származású hegedűművész, Evi Liivak örököseinél landolt – mondta Stefan Hersh chicagói hangszerkereskedő, aki segített visszaadni a hegedű eredeti hangzását, miután a ritkaság 2008-ig pihent egy bank páncéltermében. A nagyjából 5 millió dollárt (1,1 milliárd forint) érő hegedű jelenlegi tulajdonosának kilétét nem hozták nyilvánosságra.

A Lipinski-Stradivari egyike azon nagyjából 600, még létező hangszernek, amelyet az olasz Antonio Stradivari készített. A BBC szerint egy hasonló Stradivari-hegedű 2,3 millió dollárért cserélt gazdát egy tavaly decemberi árverésen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik