Közélet

Hat emberrel végzett a megcsalt férfi

Megölte felesége szeretőjének családját is.

Ismerték áldozatai a gyilkost abban a múlt heti lövöldözésben, amelyben egy kínai férfi Kína délnyugati részén lelőtt hat embert, további hármat pedig megsebesített. A gyanúsítottat elfogták – jelentette a helyi média kedden.

A 38 éves Sao Cung-csi félautomata fegyverrel követte el a bűncselekményt a holdújévi ünnep éjszakáján. A mészárlást követően elmenekült a helyszínről, a rendőrség éjjel-nappal kereste négy napon át. A nyomravezetőnek 200 ezer jüant (7,5 millió forint) ajánlottak fel.

A gyilkosságsorozat Tengcsung megyében történt, miután Saonak tudomására jutott, hogy felesége két másik férfival megcsalta. A bosszúnak áldozata lett a szóban forgó egyik férfi, annak felesége és két kisfia. A másik férfi két gyermekével túlélte a rájuk leadott lövéseket, de apja és felesége belehaltak sebeikbe.

A három sebesült egyikét továbbra is intenzív osztályon ápolják, két másik állapota stabilizálódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik