Közélet

Álmában végzett áldozataival a lakitelki kettős gyilkos

A holttestekre a halálra késelt férfi kollégája talált rá. A nő eközben gyógyszerrel próbálta megölni magát.

A férfit hajnali 4 órakor várta kollégája a vasútállomáson, de nem érkezett meg, ezért a vasutas úgy döntött, felzörgeti. Bement a házba, ahol megtalálta a két holttestet – írja a Blikk. A nő ekkor már kába volt a gyógyszerektől.

A lap szerint anyát és fiát álmukban érték a halálos döfések, a férfit gyilkosa előtte fejbe is ütötte. Ezután ment a földszintre, hogy végezzen az idős asszonnyal.

A nő egyébként egy közeli tanyán élt, csak telente húzta meg magát párjánál. Az egyik szomszéd szerint kapcsolatuk nem volt felhőtlen, sőt, már várható volt, hogy az egyre hevesebb viták egyszer tragédiába torkollnak.

Ahogy arról beszámoltunk, a 81 éves nő és 51 éves fia holttestére hétfő reggel találtak rá lakitelki otthonukban. A férfi 51 éves élettársa is az épületben volt, próbált véget vetni életének, de a mentők meg tudták menteni. A rendőrség emberölés miatt indított eljárást ellene.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.