Közélet

Csupa jóságból rabolt ki egy ékszerboltot

Az utóbbi idők legnagyobb indiai ékszerrablását hajtotta végre egy amatőr rabló, majd feladta magát.

Az indiai rendőrség nagy erőkkel, több különleges csoportot is létrehozva igyekezett megtalálni a múlthét pénteken végrehajtott ékszerboltrablás elkövetőit, és igencsak meglepődtek, amikor a tettes feladta magát. A rendőrök ugyanis profi tolvajok után kutattak a – Times of India jellemzése szerint – „szenzációs” rablással kapcsolatban, de mint kiderült, azt egy 23 éves kőműves hajtotta végre, akinek ez volt az első „munkája”.

Az amatőr rabló múlthét pénteken rámolta ki a Haidarábád városában lévő ékszerüzletet, miután két nappal korábban egy lyukat vágott az épület hátsó falába. A „bejáratot” senki sem vette észre, mivel Kiran Kumar egy eldugott helyen bontotta meg a falat, amelyet belülről farost lemez takart. Kumar péntek éjfélkor egyik unokatestvére segítségével rámolta ki a boltot, és nagyjából húszmillió forintot érő zsákmánnyal távozott.

Az egyik legismertebb indiai ékszerüzlet kirablása nagy hír lett Indiában, és a rendőrség komoly nyomozásba kezdett. Végül nem kellett keresniük, Kumar ugyanis vasárnap feladta magát – egy helyi televíziónak. A férfi az újságíróknak azt állította, azért követte el a rablást, hogy felhívja a figyelmet a politikusok korrupciójára, akik vele ellentétben nem egy estére válnak tolvajjá, hanem „öt éven át tolvajok”. A szegénységben felnőtt vidéki férfi tettével az indiai szegények helyzetére is fel akarta hívni a figyelmet, valamint a társadalomi egyenlőtlenségekre. És állítása szerint a közbiztonság rossz helyzetét is be akarta mutatni a rablással.

A rendőrök letartóztatták Kumart, aki szerintük azért adta fel magát, mert megijedt, amikor látta, hogy a rendőrség milyen nagy erőkkel indított nyomozást, valamint azt, hogy a helyi sajtóban milyen nagy hír lett a rablásból. A rendőrök állítása szerint Kumar pilótatanfolyamra akarta elkölteni a rablásból szerzett pénzt, valamint a gyermekbénulásban szenvedő unokatestvére gyógykezelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik