Közélet

Tinit csábított el a gyöngyösi lelkész

Pap(1)(960x640).jpg (pap)
Pap(1)(960x640).jpg (pap)

A lelkipásztor 43 éves, öt gyereke van és az Üdvhadsereg tagja volt.

Egy 14 éves kislányt csábított el az Üdvhadsereg gyöngyösi vezető lelkésze – tudta meg a pestisracok.hu. A cikk szerint a szerelmi viszony 2013 nyarán kezdődött a 43 éves, ötgyermekes lelkipásztor és a lány között. Amikor az kitudódott, a tini szülei feljelentést tettek.

Az Üdvhadsereg Szabadegyház közleményt adott ki, amiben azt írják: szigorúan elhatárolódnak a történtektől, elfogadhatatlannak, méltánytalannak, súlyos emberi és erkölcsi vétségnek tartják a volt lelkész által elkövetett cselekményeket. Leszögezték: amint tudomást szereztek az ügyről, azonnali hatállyal megszüntették a gyöngyösi lelkész munkaviszonyát, a szükséges jogi intézkedéseket megtették.

A heol.hu megkereste a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol közölték: szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást az ügyben a Gyöngyösi Rendőrkapitányság.

A szerelem, a kísértés és az egyház

Oscar Wilde szerint “Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem”. Ugyanakkor Luther így vélekedett a kísértésről: “Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban.” – vagyis nem a kísértés a bűn, hanem az, ha enged neki az ember, elvégre még magát Jézust is érték kísértések. Egy jezsuita blogger is ír az egyházi embereket, papokat érő szerelmi kísértésről. Belátja, ebben az esetben a “pap is férfi” elve miatt egyszerűen az érzelmek erősebbek, mint a döntést hozó, racionális elme. Így “legjobb, ha becsatoljuk a biztonsági övet, avagy: legjobb odakötöztetni magunkat az árbochoz, mint Odüsszeusz.” – azaz ellenállni minden áron. Ezt persze csak úgy lehet véghezvinni, ha az adott papnak evidencia marad, hogy pap akar maradni, és tartja magát ehhez tűzön-vízen át. Ehhez kell az az isteni kegyelem, amely megsegíti a szerelmes papot.

A kísértés elleni katolikus harc lépéseit itt tekintheti át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik