Közélet

A szappanoperák miatt tombol az erőszak

Legalábbis ezt gondolja Nicolás Maduro venezuelai elnök, aki a különböző tv-sorozatok visszaszorításával próbál javítani országa közbiztonságán.

Maduro szerint a teleregények rombolják az értékrendet azzal, hogy az erőszak, a fegyverek és a kábítószer dicsőítését közvetítik a fiatalságnak. A venezuelai elnök nem először üzen hadat a filmvilágnak: tavaly a Pókembert ostorozta – mármint az amerikai mozifilmet – és hevesen kikelt az erőszakos tartalmú videojátékok ellen.

Utasítására alelnöke, Jorge Arreaza hétfőn éjjel tévétársaságokkal tárgyalt e cégek társadalmi felelősségéről. Arreaza felhívta a csatornák figyelmét arra, hogy “bűnös” műsoraikkal megsérthetik azt a 2004-es törvényt, amely megköveteli a “társadalmi felelősséget” a műsorpolitika kialakításában. A felek egy héten belül ismét összeülnek, hogy megteremtsék az összhangot a törvény és a tévéműsorok között.

Bűnüldözés a tévéből?

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy egyelőre nem tudni, vajon a venezuelai kormány korlátozni fogja-e a tévéműsorokat, vagy szigorúbb megkötéseket támaszt a teleregényekkel szemben, amelyek felettébb népszerűek Latin-Amerikában. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy Maduro tévés “bűnüldöző” hadjárata ürügyül szolgálhat arra a kormánynak, hogy erősítse ellenőrzését a média felett és – például bírságokkal – elhallgattassa a bíráló hangokat. A venezuelai média már jelenleg is igen visszafogott, szigorú öncenzúrát gyakorol, mert a kormány az előző években már sújtott sok milliós bírságokkal tévéadókat, és csatornákat is megszüntetett.

Alberto Barrera Tyszka, több tévésorozat atyja úgy nyilatkozott, hogy a tévé csupán tükrözi a társadalomban egyre aggasztóbb mérvű erőszakot, és hogy az elnöknek a műsorok helyett inkább a bűnözés gyökereivel kellene foglalkoznia.

24 ezer embert gyilkoltak meg egy év alatt

Venezuelában rendkívül magas az emberölési ráta, ENSZ-adatok szerint az ország gyilkosságok terén az ötödik a világon. Becslések szerint az utóbbi másfél évtizedben, a szocialista kormányzás alatt megnégyszereződött az emberölések száma. Egy civil szervezet adatai szerint tavaly 24 ezer embert öltek meg Venezuelában, százezer főre 79 gyilkosság jutott (ez olyan, mintha Magyarországon 7900 embert öltek volna meg, nálunk egyébként 1,3 gyilkosság jut százezer főre a statisztikák szerint). Január elején országszerte felháborodást keltett, hogy megölték Mónica Spears Mootzot és férjét. A venezuelai színésznő, modell, az ország egykori szépségkirálynője rablógyilkosok áldozata lett.

A kormány vitatja az adatokat, szerinte csak 39 százezredes a viszonyszám, ugyanakkor már évek óta nem enged betekintést a hivatalos bűnügyi statisztikákba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik