Közélet
Tobin(960x640)(1).jpg (ír gázoló, tobin, )

Jövő szeptemberig börtönben marad az ír gázoló

Pálfi Rita

2014. 01. 17. 17:41

Csaknem 600 napot biztos, hogy büntetés-végrehajtási intézetben kell töltenie Tobinnak Írországban.

Korábban a témában:

Jövő szeptemberig biztosan börtönben marad az ír gázoló – erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az ír igazságügyi minisztériumra hivatkozva.

Hozzátette: az ír minisztérium tájékoztatása szerint az ír legfelsőbb bíróság a napokban hoz döntést arról, hogy Francis Ciarán Tobinnak legalább mennyi időt kell büntetés-végrehajtási intézetben töltenie. Ez legkevesebb 595 nap lesz, az ír jog szerint nincs lehetőség arra, hogy ennél előbb akár csak feltételesen is szabadlábra kerüljön – mondta.

Navracsics Tibor ismertette azt is, hogy az ottani jog szerint a feltételes szabadlábra bocsátásról Írországban az igazságügy-miniszter dönt, így 2015. szeptember 4-én, ha Francis Ciarán Tobin magatartása és egyéb körülmények indokolják, ő határoz majd erről.

Ugyancsak az ír minisztérium tájékoztatására hivatkozva azt mondta: egy olyan elkövető, akit “veszélyes járművezetéssel okozott halál” miatt ítéltek el, jó magaviselet esetén általában kedvezményt kaphat. Ez azt jelenti, hogy a büntetés letöltése előtti hat hónaptól kéthavonta egy szabad hétvégét, az utolsó négy hónapban pedig havi egy szabad hétvégét kaphat.

Már vissza is ment

A sajtótájékoztatóval egy időben Francis Ciarán Tobint a Liszt Ferenc-repülőtérre vitték, ahol elítéltként átadták az Interpol ír munkatársainak, és a férfi Írországban folytatja a Magyarországon megkezdett szabadságvesztés letöltését – közölte a miniszter. Az ír gázoló a dublini járattal kora este hagyja el Magyarországot.

A szállítás költségei semmilyen szempontból nem terhelik a magyar költségvetést – szögezte le Navracsics Tibor, cáfolva az ezzel kapcsolatos sajtóhíreket. Hozzátette: Tobin önként, a saját költségén érkezett Magyarországra hétfőn, visszaszállításának költségeit pedig az ír hatóságok állják.

A politikus arról is beszélt, hogy Írországban abba a börtönbe kerül Tobin, amelyben egyszer már megkezdte büntetésének letöltését abban a hiszemben, hogy Írország ki fogja őt adni Magyarországnak. A büntetéséből 7 hónapot letöltött ott, így csökkent a vele szemben kiszabott 36 hónapos szabadságvesztés 29 hónapra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Pusztazámor, 2012. május 24.
A Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ lerakójának tetején ürít egy kukásautó. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói szállítják a Budapesten keletkezett szemét egy részét a telepre.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.