Közélet

Eltévedt golyó ölt meg egy ötéves kislányt

A kisgyerek az otthonában reggelizett, amikor a lövedék becsapódott a házba.

A gyilkos golyót egy mozgó autóból lőtték ki a nebraskai Omaha városában. Szemtanúk elmondása szerint egy utcán rohanó ember volt a célpont, akire több nagy erejű fegyverből tüzeltek a terepjáróban ülő emberek – jelentette a helyi sajtó. Az esetről szóló beszámolók arról nem tesznek említést, hogy a férfit végül eltalálta-e a legalább húsz lövés egyike.

Az biztos, hogy az egyik golyó az ötéves Payton Bensont találta el, aki éppen reggelizett a lövöldözés idején. A súlyosan megsebesült lánnyal anyja nem tudott azonnal a kórházba rohanni, mert az egyik golyó kilyukasztotta a családi autó kerekét. A lány a kórházba szállítás után halt meg. A család csak pár hónapja költözött a városba, Chicagóból.

A helyi rendőrség közölte, hogy kiemelt esetként kezelik a történteket, amellyel kapcsolatban a polgármester is felszólalt. A gyanúsítottakat egyelőre még nem találták meg, de az autót, amelyet a lövöldözéshez használtak, már lefoglalták.

Fejen lőtték, semmi baja sem lett

Pár napja történt, hogy valakinek a sors máshogy mérte ki a szerencséjét, mint a szegény kislánynak: a 20 éves Josh Demeritt az amerikai Rochesterben épp otthonában videojátékozott az este, amikor zajt hallott, majd lehulló festékfoszlányokat látott a szobájában. A fején ütést érzett, azt gondolta, valaki megdobta. Aztán amikor megtalálta a lövedéket, kisült, hogy az utca másik oldalán lakó szomszédja tisztogatta fegyver sült el. Josht épp a fején találta a jelentősen lelassult, erejét veszítő lövedék, így egy karcolás nélkül megúszta a lövést. Amerikában igen nagy gondot jelent a gondatlanságból, véletlenül elsült fegyverek ügye: 2000 és 2010 között 1213 gyerek halt meg otthon véletlenül elsült fegyverek miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik