Közélet

Felgyújtotta a tanárt diákja

A 15 éves fiú egy öngyújtóval támadt a fiatal nőre az osztályteremben.

Szemtanúk elmondása szerint a tanuló akkor lobbantotta lángra a 23 éves Gabriela Penalba haját ás ruháját az amerikai Knoxville városában lévő iskolában, amikor a tanárnő megfordult és a hátát mutatta a diákoknak – jelentette a helyi sajtó. A többi gyerek azonnal a tanár segítségére sietett, és gyorsan eloltották a lángokat. Penalba a gyors beavatkozásnak köszönhetően a nő nem szenvedett égési sérüléseket a bőrén.

A rendőrség közlése szerint a tanárát felgyújtó diák a nagy kavarodásban kidobta az öngyújtót a terem ablakán, majd megpróbált elmenekülni a helyszínről, de egy rövidebb futás után sikerült elfogni. A meg nem nevezett diák ellen súlyos testi sértés vádjával indítottak eljárást. A gyereket őrizetbe vették és jelenleg fiatalkorúak börtönében van.

 

 

“Támadj rá egy tanárra!” nap

2011-ben 6 lányt tartóztatott le a rendőrség két amerikai középiskolában Carsonban, Nevada államban. Egyikőjük 100 diákot hívott meg a Facebookon az eseményre, melynek a Támadj rá egy tanárra nap (Attack a Teacher Day) nevet adták. Már le is foglaltak egy termet, ahol állítólag az akciókat-fenyegetéseket tervezték volna, bár a gyerekek kitartottak amelett, hogy az egész csak egy vicc lett volna. Hát annak mindenesetre durva lett volna.

Ugyanaznap történt, hogy Nebraska állam Omaha városában letartóztattak egy 17 éves diákot, aki pisztolyával megölte az osztályfőnök-helyettest, és osztályfőnökét is megsebesítette.

Egyébként 2010 és 2011 nyara között 31 erőszakos haláleset történt amerikai általános és középiskolákban, ebből 25 gyilkosság, 6 öngyilkosság volt. A tanárok 4%-a számolt be arról, hogy diákjai megtámadták, bántalmazták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik