Közélet

Nyugdíjasok a terror fogságában

idős-kezek (idős asszony keze)
idős-kezek (idős asszony keze)

A párkapcsolati erőszak az idős emberek körében ugyanúgy jelen van, mint a fiatalabb generációnál, de ők még kevésbé kérnek és kapnak segítséget - írja a Népszabadság egy nemzetközi kutatásra hivatkozva.

A lap szombati cikke szerint Magyarországon 82 rendőrségi aktát elemeztek. A 2008 és 2012 között Budapesten és három megyében történt esetek áldozatai 60 évesnél idősebb nők voltak, a bántalmazást pedig a jelenlegi vagy a volt férj, illetve élettárs, partner követte el. Az esetek 83 százalékában fizikai, 46 százalékában érzelmi bántalmazás történt, szexuális erőszak az esetek csaknem 5 százalékában fordult elő. A következmény 24 százalékban közepes, 40 százalékban súlyos sérülés volt, az esetek 1,2 százaléka halállal végződött.

Ez nem azt jelenti, hogy négy év alatt ennyi eset történt, az időskori bántalmazások arányát a magas látencia miatt nehéz volna megbecsülni vagy nemzetközi viszonylatban összehasonlítani – mondta a lapnak Tóth Olga szociológus, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa. Hozzátette, Magyarországon rossz a helyzet, itt volt ugyanis a legmagasabb – 75 százalék – azon esetek aránya, ahol maga az áldozat kért segítséget a rendőrségtől. A szociális vagy egészségügyi intézmények mindössze 12 százalékában jelezték a rendőrségnek a bántalmazást.

A többi országban épp fordított volt az arány: az esetek háromnegyed részében valamilyen szociális vagy egészségügyi intézmény értesítette a rendőrséget. Ezekben az országokban erősebb az intézményi együttműködés, képzettebbek a szakemberek, és fontosabbnak tartják, hogy lépjenek az idős áldozatok érdekében, ráadásul több olyan intézmény is van, ahol az áldozatok menedéket találhatnak – mondta a szociológus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik