Közélet

Vegyszert ivott és meghalt egy hároméves kislány

A bébiszitter a mobilján játszott, amikor a gyerek belekortyolt a tisztítószerbe.

A 33 éves nő még csak nem is volt a thaiföldi lakásban, amikor a kislány ivott a fürdőszobában hagyott tisztítószerből, amellyel a dadus később a hűtőszekrényt akarta kitisztítani. A hároméves kislány a dadus lányával együtt játszott a fürdőben, amikor beleivott a vegyszerbe. Közben a vigyázásával megbízott nő a házon kívül volt és a mobiltelefonján játszott egy játékkal – írta a Khaosod.

A nő elmondása szerint a Focus nevű kislány később odaszaladt hozzá, kezével a szájára mutatott, és ki is köpött egy keveset a lenyelt vegyszerből. A dadus rögtön tudta, hogy mi történhetett és igyekezett meghánytatni a lányt, és sok vizet itatni vele, de másfél óra múlva a gyerek nagyon rosszul lett. Ekkor elvitte a lányt a közeli pékségben dolgozó szüleihez, akik azonnal egy helyi orvoshoz vitték, ahonnan kórházba került, de már nem tudták megmenteni az életét.

A dadus ellen egyelőre még nem emeltek vádat, mert még nem végezték el a kislány holttestén a boncolást, és nem tudni, hogy pontosan mi okozta a halálát. A rendőrség ugyanakkor közölte, hogy feltehetően halált okozó gondatlanság vádjával indul majd eljárás ellene. A nő közölte, hogy vezeklésképpen apácának fog állni a kislány temetése után.

Bűnbánat és vezeklés

A cikkben szereplő, minden bizonnyal gondatlan bébiszitter (pl. hánytatni kifejezetten tilos a mérgezetteket) állítása szerint apácának áll, hogy bűnéért vezekeljen. A bűnbánatról sok történetet ismerhetünk, de tán egy sem olyan erős, mint egy volt libériai hadúré. A férfi a véres első libériai polgárháborúban (1989-1996) vezetett egy militáns csapatot, s mindenki csak Pucérsegg Tábornoknak hívta, mivel folyton meztelenül rohant harcba – azt hitte magáról, hogy így nem fogja a golyó. Nem is fogta, ő viszont bestiálisan kegyetlen volt: halomra ölt sok-sok ártatlant, bevallása szerint kb. 20 ezer ember halálát okozta csak ő maga. Egyszer főhadiszállásán pihenve belépett a szobájába egy pap, és elmondta neki, hogy rossz ember, rosszul cselekszik, és ezért a pokolra fog kerülni, majd elment. A tábornok döbbenten állt a jelenés előtt, majd számon kérte őreitől, hogy hogy engedték be hozzá ezt az embert. Az őrök erre azt mondták, ők senkit nem láttak (érdekesség, hogy a pap létező személy, nemcsak hallucináció). Erre a tábornok egyiküket lábon lőtte, majd két napra bedobta egy helyiségbe – utána amputálni kellett mindkét lábát.

Hogy, hogy nem a tábornok magába szállt. Megbánta bűneit, felhagyott a katonásdival, sőt, beállt hittérítőnek, és elindult, hogy felkeresse azok családtagjait, rokonait, akiket megölt, hogy bocsánatot kérjen. Amikor a nemzetközi bíróság elkezdte a felelősségre vonást, önként vonult a bíróság elé, míg más mészárosok letagadták a legnyilvánvalóbb tetteiket is. Sőt később egykori katonáit is megpróbálta összefogni, hogy ne csatlakozzanak jobb híján más fegyveres vagy illegális alakulatokhoz, hanem próbálják meg értelmesen tölteni az idejüket. Pucérsegg tábornokból, a hírhedt gyilkosból így lett hittérítő és szociális munkás Libériában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik