Közélet

Elítélték Magyarország legnagyobb sikkasztóit

pénzszállítórablás (pénzszállító, )
pénzszállítórablás (pénzszállító, )

Első fokon nyolc és fél év, illetve tizenkét év börtönbüntetést kapott a pénzszállítóügy két vádlottja, akik 1,2 milliárd forintot tüntettek el.

Lőrincz Róbertet sikkasztás miatt, Vince Pétert pedig halmazati büntetésként mint különös visszaesőt, sikkasztás miatt mint bűnsegédet, valamint közokirat-hamisítás miatt ítélte el szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Előbbit azzal vádolták, hogy 2011. november 30-án ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett pénzszállító gépkocsit az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt. A pénzszállító sofőrjét és társát a nyomozók egy héttel később fogták el Budapesten. Az ellopott mintegy 1,2 milliárd forintnak csak egy része került elő.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint Magyarország kriminalisztikai történetének a legnagyobb sikkasztása ez a bűncselekmény.

Kommentár helyett

“Magyarország kriminalisztikai történetének a legnagyobb ISMERT sikkasztása”, egészítenénk ki a rendőrségi véleményt, de bármiféle kommentár nélkül inkább egy vers álljon itt:

Vajda János Credo (1888)

Ha neve sem lesz a régi vármegyének;
Kerületek-körökről szól az ének,
Melyek közérdekűleg mért határát
Már nem “bogár” után keringve járták;
Lesz ki parancsol és ki megfogadja,
Törvénynek általános foganatja;
A szolgabírók rémmesében élnek,
Mágnás nem áll fölötte a törvénynek;
Az árvapénztárnok többé nem sikkaszt,
Mert cselekedni már nem úri “sikk” azt;

Ha az adó lesz kétszerannyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozhatlan minta,
És e cserével mind a kettő jól jár:
Hatalmas ország és jómódu polgár;
Mert államát igaznak, szentnek tudva,
Adózó mit keres, el nem hazudja;
Munkás jutalma méltó bér, dicsének,
Közmegvetés árnyéka a herének;
Rangot, cimet nem koldult rend szalagja:
A szellem és erkölcs fensége adja;

Ha mint megannyi Cortez Nándor, multunk
Hajóit eltökélten fölgyujtottuk,
Hogy itt ez új világot, melyhöz értünk,
Meghódítjuk, de vissza már nem térünk;
Nem pislogunk a sírba dicsőségér;
Csak szent ereklye már az ősi cégér.
Eltűnt s új díszbe öltözött a puszta,
Szebb délibáb – jólét fényébe uszva;
Kinvallató pandur s futó betyár
Helyén sürűn a mozdony griffje jár;

Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernante-nak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És – tisztesség nem eshetik kimondva –
Rojtos gatya… kerülnek muzeumba:
Akkor telik be jósigéd, Széchényi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik