Közélet

Nyolc év után bukott le a debreceni pénzszállítórabló

pénzszállítórablás (pénzszállító, )
pénzszállítórablás (pénzszállító, )

A férfi zsákmány nélkül távozott, de legalább azt hihette, hogy megúszta – egészen mostanáig.

A balul sikerült akciót 2005. január 19-én, a reggeli órákban hajtotta végre a támadó. A debreceni Piac utca egyik pénzintézeténél rontott rá a pénzszállítóra, fegyverrel, vagy legalábbis annak utánzatával. Dulakodás tört ki közöttük, a rablónak ugyan sikerült megütnie az alkalmazottat, ám a pénzzel teli táskát már nem tudta kitépni a kezéből, a bank biztonsági őre közbelépett.  A támadó megijedt és üres kézzel elszaladt. Hosszú évekig nem akadtak a nyomára.

Úgy tűnik, ennyi év után mégis megoldódni látszik az ügy; a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, évekig tartó nyomozás eredményeként vádemelést javasolnak a fiatal ellen.

Azt írják, nemrégiben olyan információk kerültek a birtokukba, amely alapján azonosították a a 27 éves fiatalembert, akit múlt hét kedden sikerült is elfogniuk. Eszerint a támadás idején mindössze 19 éves volt.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik